keresztes-ildiko-melfelvarras-elott.jpg
Ennek van két módja is. 1. Plasztikai sebésznek kell menni. 2. Testfestőnek. :)
Ildikó mellfelvarrás blogja
Sziasztok!
Végre ez a nap is eljött, mikor lekerült rólam a kötés! Fél háromra kellett mennem az Aestheticába az egy hetes kontrollra. A barátnőm - Móni - volt olyan kedves és kijött értem kocsival, hogy ne kelljen sokat utazgatnom. No meg őt is mardosta a kíváncsiság!
:) Eléggé elfoglalt csajszi, de most szabaddá tette magát, hogy ott tudjon velem lenni végig.
Pontosan érkeztünk, de egy kicsit várni kellett, mert még voltak előttünk.
Aztán behívott a Doktor Úr engem is. Segített levenni a melltartókat (ja, két melltartó volt rajtam, mert kicsit féltem az utazástól, hogy nagyon rázkódni fognak), amin kicsit meglepődött, és megmosolygott. :) De én így éreztem a ciciket biztonságban. Miután levetkőztem le kellett feküdnöm a vizsgáló asztalra, és szépen apránként le lett rólam szedve az összes ragtapasz. Amennyire tartottam ettől, annyira semmiség volt az egész. Fel lettem világosítva, hogy nem közvetlen a seben van a gézlap, így az nem is ragadhatott bele a sebbe. És tényleg úgy volt! :) Tényleg egy-kettőre lekerült az egész rólam. Igaz, fekve sok mindent nem láttam a cicikből, de mindenki megnyugtatott, hogy nagyon szépek a varratok, és úgy néz ki, ahogy ennyi idősen ki kell nézzen.
Már nem is kaptam vissza több tapaszt, csak gézlapokat a melltartó alá, hogy a seb ne érintkezzen közvetlen az anyaggal. Megbeszéltük a varratszedés időpontját is. Karácsonyi ajándékként majd fürödhetek rendesen. :) Egyenlőre ugyan úgy kell vigyáznom rájuk, mint az első héten, azaz semmi emelés, megerőltetés. Lelkemre kötötték, hogy még a porszívózást is hanyagoljam. :) Kaptam még egy melltartót is, hogy tudjam most már őket naponta cserélgetni.
Itthon megmutattam a férjemnek is a varratokat, mert nagyon aggódott, hogy nézhetnek ki, de szerencsére tetszett neki is. Azt mondta, hogy nem is olyan vészes, sokkal rosszabbra és csúnyábbra számított.
És, még ami nagyon fontos: holnap elkezdek újra dolgozni! :) Kipróbálom, hogy bírom, mennyire lesz megerőltető. És ha minden ok, akkor visszatér minden a rendes kerékvágásba. Egyenlőre még nem vezethetek, így a párom lesz a sofőröm.
keresztes-ildiko-melfelvarras-elott.jpg
Ilyen köröket én is szívesen rajzolnék
Szia Ildi!
Én a különdíjas Timi vagyok, követem a Veled történteteket. Engem jan 5.-én műtöttek meg, azaz ma vagyok 3 napos. Elég borzadály volt az első éjszakám, de szinte 12 óránként minőségi változáson megyek keresztül. Szivesen beszélnék vagy skype-olnék veled, ha nincs ellenedre. Kérlek egy sms-ben írd meg valamelyik elérhetőségedet,...
- » Aesthetica
- » Mellfelvarrás
- » Ági vádliplasztika blogja
- » Dóra mellplasztika blogja
- » Dundika blogja
- » Edit mellplasztika blogja
- » Emese mellplasztika blogja
- » Freire Szilvia blogja
- » Judit mellfelvarrás blogja
- » Mujahid Zoli blogja
- » Timi mellplasztika blogja
- » Zsu diéta- és hasplasztika blogja
- » Zsuzsa hasplasztika blogja
- » Aesthetica kezelések
- » Aesthetica akciók
- » Aesthetica magazin
- » Aesthetica mellplasztikai műtétek
- » Aesthetica blog













Hozzászólások