Ildikó mellfelvarrás blogja
Sziasztok!
Ma vagyok kereken egy hónapos. A varratszedés óta is eltelt egy hét, ünnepekkel tarkítva. A karácsony is és a szilveszter is nyugodtan telt, nem voltunk nagyon sehol, pihentünk, együtt voltunk. Szilveszterkor hívtak ugyan bulizni minket, de nem mertem bevállalni. Féltettem a ciciket, hogy véletlenül megütik őket.
A melleim egyébként nagyon szépen alakulnak. A varratszedés után maradt pici sebek szépen begyógyultak, és már le is potyogtak. Csak legalul van 1-1 sebem, ahol a függőleges vágás találkozik a vízszintessel. De már az se nedvedzik, szépen lassan azok is begyógyulnak.
Kenegetem körömvirágkrémmel, és a két problémás sebet egy-két napig ezüst kolloiddal kenegettem, és leragasztottam pici tapasszal, amire szintén cseppentettem a kolloidból. Így a melltartó nem dörzsölte, és szépen bevarosodott.
Nagyon tetszenek, sőt egyre jobban. Most már egész jól tudok oldalt feküdni éjszaka, így a derekam is kezd fellélegezni. Vezetni még mindig nem igazán vezetek, csak akkor ülök volán mögé, ha nagyon muszáj. De az is egyre könnyebben megy.
A képeken látszik ugyan az a mellbimbóm körüli heg közvetlen a varratszedés után, illetve rá egy héttel. És most így állnak a cicik melltartó nélkül a kedvenc fölsőmben! :)
Következő randevúm a Doktor Úrral január közepén lesz, amikor betöltöm a 6. hetemet. Remélem utána már el kezdhetek sportolni is, mert igazán rám férne már.
Szia Ildi!
Én a különdíjas Timi vagyok, követem a Veled történteteket. Engem jan 5.-én műtöttek meg, azaz ma vagyok 3 napos. Elég borzadály volt az első éjszakám, de szinte 12 óránként minőségi változáson megyek keresztül. Szivesen beszélnék vagy skype-olnék veled, ha nincs ellenedre. Kérlek egy sms-ben írd meg valamelyik elérhetőségedet,...
- » Aesthetica
- » Mellfelvarrás
- » Ági vádliplasztika blogja
- » Dóra mellplasztika blogja
- » Dundika blogja
- » Edit mellplasztika blogja
- » Emese mellplasztika blogja
- » Freire Szilvia blogja
- » Judit mellfelvarrás blogja
- » Mujahid Zoli blogja
- » Timi mellplasztika blogja
- » Zsu diéta- és hasplasztika blogja
- » Zsuzsa hasplasztika blogja
- » Aesthetica kezelések
- » Aesthetica akciók
- » Aesthetica magazin
- » Aesthetica mellplasztikai műtétek
- » Aesthetica blog














Hozzászólások