Juventus

Sziasztok!

Elég rég nem jelentkeztem, de mostanáig nem igazán történt semmi különös körülöttem. Viszont múlt héten voltam ismét kontrollon!

Szokásomhoz híven megint sikerült előbb odaérnem, mint ahogy az időpontom volt, de olyan nehéz kiszámítani a közlekedést. És inkább legyek ott előbb, minthogy késsek! A legelső "páciens" én voltam a sorban, így pont...

Biztos vannak jó páran, akik emlékeznek még a Micsoda nő játékra, és annak közönség díjasára, Barna Timire. Mikor kontrollokra jártam, mindig szóba került az Ő neve is, és a varratszedésemkor megtudtam, hogy januárban új melleket kapott.

Majd egy januári napon kaptam egy hozzászólást tőle a blogomba, hogy szívesen felvenné velem a kapcsolatot. Ebben az Aesthetica...

Úgy gondolom, hogy ezentúl december 1 ünnepnap lesz az életemben, mivel ezen a napon kaptam meg az új cicimet :) Most beszámolok a mellfelvarrás előtti órákról, és természetesen az azóta eltelt időről.

Tehát hétfőn reggel 10 órára kellett mennem a klinikára. Már ott voltam 45 perccel korábban. A nővérke kicsit furán nézett rám mikor mondtam, hogy nekem 10 órakor...

Eltelt ez a hét, hónap is! Holnap délelőtt megtörténik, amit annyira vártam, kapok új cicit! :) A hétvége gyorsan eltelt. Kicsit lazítottam a programon, mert túl sok lett volna. Így a szombati munka után elmentem a weddings-es "menyatali"-ra, ahol jó sokan összejöttünk. Beszélgettünk, megittunk pár teát, üdítőt. Az első kép ott készült, a középső vagyok én:)...