sport

Úgy néz ki, hogy végre tényleg beköszöntött a nyár. Egyre melegebbek a nappalok, most már minden szép zöld, és egyre kevesebb ruhát kell felvenni magunkra. Egyszerűen imádom a jó időt, a meleget. Szeretek napozni is, amit főleg itthon, a teraszunkon szoktam művelni. Idén is túl vagyok az első napozásokon, és a ciciket is kitettem kicsit a napsütésnek. Persze a kis

Igen, már hat hét telt el a mellfelvarrás óta. Néha még nekem is hihetetlen, pedig a szép cicik a bizonyosság, hogy tényleg túlestem egy mellműtéten. :)

És mivel valóban már ennyi idős vagyok, így itt volt az idő, hogy részt vegyek egy újabb kontrollon.

Este fél hatra kaptam időpontot, megszokott szokásomhoz híven korábban érkeztem. De így se kellett sokat várnom,...